Fejlődés ...

 

 

     Nagy öröm számomra, hogy az eltelt öt év munkája értékelésekor a kudarcok mellett a sikerekről is írhatok.

     Most nem a tanulmányi eredményekre gondolok, amelyeket az iskola elért az említett időszak alatt, hanem azokról a tényekről szeretnék szólni, melyek az oktatás mindennapi feltételeit kell, hogy biztosítsák – mégpedig az iskola, illetve az óvoda anyagi helyzetéről.

     Talán először az óvodáról:

• Az intézmény anyagi fenntartása, és a gyermekek  létszámcsökkenése azt eredményezte, hogy először kisebb helyre, majd végül az iskolába költözött az óvoda. Jelenleg csak délig üzemel, de az iskola épületének átalakítása után, szeretnénk, hogy 2010 szeptemberétől újra egész napos oktatás induljon.

Úgy gondolom, ezek a lépések szükségesek voltak a fenntartó részéről a további működtetés érdekében, és az intézmény megóvása céljából. Tudni illik, az iskola épületének fenntartatása a jelenlegi helyzetben megosztódik az

iskola és az óvoda között.

     Most az iskoláról:

• A  diákok létszáma behatárolja az iskola fejlődésének lehetőségeit. Sajnos az elmúlt években a diákok csökkenése negatívan befolyásolta a pedagógusok létszámát, melynek következménye az volt, hogy tanórákat, illetve osztályokat kellett összevonnunk. Ennek dacára azt kell mondanom, hogy anyagi korlátaink sem gátolhatják meg az intézmény fejlődését. Köszönet ezért községünk képviselőinek és polgármesterének.

        Az épület külső és belső felújításán kívül új progresszív módszerek bevezetésére került sor. Gondolok itt az interaktív táblára, elektronikus tananyagra, és azokra a modern dolgokra, melyek a pedagógus ügyessége, leleményessége, és odaadása nélkül mit sem érnének.

     Szerencsére mindkettőből található az iskolán. Az internet hozzáférhetőségén kívül olyan pedagógus gárdával büszkélkedhetem, akikben az önképzés iránti vágy munkálkodik, követik a fejlődést, és céljuk a legjobb eredmény elérése.

     A kívülállónak bizonyára úgy tűnik, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, és nem hiányzik semmi sem a mindennapos munkához.

     Talán nem árulok el újat azzal, hogy ez nem teljesen így van. Gyakran hiányzik a társadalmi megbecsülés, politikai akarat, jóindulat. Viszont helyette egyre több a nemzetiségi gyűlölködés, bujtogatás, ellenszenv, irigység, rosszindulat. Talán az utóbbiakból egyszerre elég volna egy is, vagy ha egy sem lenne, az  volna a jó.

    A fejlődést tekintve, és mindent összevetve azt kell mondjam, hogy éljük mindennapi „kisiskolás“ életünket, bízva abban, hogy elérkezik egy olyan idő, politikai akarat és hozzáértés, amikor a pedagógus végre végezheti munkáját mindenféle gáncsoskodás nélkül a tudni vágyó gyerekek javára.

     Ezzel a reménnyel kívánok diáknak, szülőnek, pedagógusnak szép ünneplést, erős akaratot, hitet és kitartást az elkövetkezendő időszak leküzdéséhez.

 

 

 

                                                                                                    Mgr. Czanik Miklós

 

 

                Az elmúlt öt év iskolai és óvodai alkalmazottai:

 

Igazgató: Mgr. Czanik Miklós

Igazgató helyettesek: Mgr. Fülöp Dániel

                                          Hozlár Veronika

Pedagógusok: Mgr. Baranyi Katalin

                           Mgr. Czanik Zsuzsanna

                           Mgr. Fekete Laura

                           Mgr. Hozlár Noémi

                           Mgr. Jurina Mária

                           Mgr. Karácsony Tímea

                           Kozáček Erika

                           Mgr. Mészáros Marián

                           Mgr. Szabó Magdaléna

                           Mgr. Szovics Zita

                           Mgr. Szőke Judit

                           Vadkerti Zita

                           Mgr.Vajda Piroska

                           Mgr.Vicsápi Gabriella

                           Vadkerti Katalin

Külső tanerők: Nt. Szabóné Híres Erzsébet

                              Vadkerti Krisztína

Gazdasági alkalmazottak: Bílik Éva

                                                   Iványi Adél

                                                   Nagy Éva

                                                   Surányi Róbert

                                                   Takács Iveta

                                                   Vicsápi Mária

Bérelszámoló: Tóth Klaudia

Könyvelő: Izsák Mária

                                        

 

 

         Osztényi Leander, egy szomorú kor biztató története

 

 

     1911. július 28-án született a Mátyusföldi Vágfarkasdon, s külön büszke volt rá, hogy abban a házban, amely a szabadságharc idején Görgey tábornok főhadiszállása volt.

     Leander Komáromban végezte gimnáziumi tanulmányait. Ezzel a ritka, furcsa névvel bizony nehezen birkóztak meg a bencés gimnázium kisdiákjai. Nem ment a fejükbe. Így aztán „Lelinek” becézték, Sohár Ottó, a peckes járású tornatanár úr kedvencét, az alsós lányok bálványát, az iskolai labdarúgó és atlétikai küzdelmek legyőzhetetlen sztárját, Osztényit. Micsoda dübörgő„hurrá” töltötte be a híres Rácz-kertet, amikor az 1927-es év végi tornaversenyen sorozatban, minden versenyszámban maga mögé parancsolta a felsős versenyzőket. A diákjára büszke Sohár tanár úr ekkor úgy nézett végig a vendégkoszorún, mint a győztes seregek ura és kezet fogott vele. A tornatanár úr a diákkal! Abban az időben! Az a kézfogás mindennél többet jelentett számára. De kedvenc időtöltése volt a festegetés is. Itt találkozott Harmos Károllyal, aki tanára, első mestere s egyik példaképe lett.

     A már említett 1927-es tanév után otthagyta a gimnáziumot. Akkor nyílt meg Pozsonyban a magyar tanítóképző, s mert a családban a legszebb hivatásnak már régóta a pedagóguspályát vallották, átlépett az új iskolába, hogy kövesse édesapja, József példáját. Az Osztényi család egy igazi tanítódinasztia volt.

     A tanítói oklevelet 1931-ben, elsőként szerezte meg, majd Negyeden, Vágfarkasdon és Sókszelőcén tanított.

     Az akkori Magyarsók-Szelőcére 1940-ben költöztek át feleségével, Osztényiné Nagy Idával és két apró gyermekükkel, Erzsikével és Leanderrel. A Magyarsók-Szelőcei Elemi Református Népiskola alsó évfolyamát felesége, a felső osztályt pedig ő, mint rektortanító oktatta. De felkészítette tanulóit a polgári iskolába való felvételre is. Nagy gondot fordítottak a gyermekek erkölcsi tisztaságának megőrzésére és szellemi fejlődésükre. A nevelési tantárgyakra is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen a rajz, a festészet, a kézimunka elsajátítása alapvető követelmény volt az iskolában. A rektor úr több diákjáról készített ceruzarajzot, akvarellt, portrét.

     Utolsó tanító-házaspárként működtek a Magyarsók-Szelőcei Református Népiskolán, igazgatóként illetve tanítóként.

     A háború alatt bevonultatták a rektor - igazgató urat. Nagyon örült, mikor véget ért a háború, s egyben vége szakadt a hitleri fasizmusnak is. 1945-ben jött haza.

     A megbízhatóságit megkapta, sőt kinevezték az iskola igazgatójának is e sötét korban. Ezzel együtt, jóformán egy időben a felmondást is megkapta, mint magyar nemzetiségű.

     Bezárták a magyar iskolákat. Nem volt szükség magyar tanítókra. Állás nélkül maradt, kikerült az utcára. Bizakodva a magyar iskolák visszaállításában egy álló esztendeig tengődött családjával munka és kereset nélkül. Ez idő tájt halt meg az édesapja. Hívták a temetésre, igen ám, de a temetőt, ahová az apját vinni készültek, határ választotta el tőle. A mi oldalunkon még engedték volna, de Rákosi Mátyás ávós katonái hajthatatlanok voltak.  Ott állt tehetetlenül a határsorompónál.

     Kalapját levéve, sírva hallgatta a temetőből érkező kisharang hangját, mely az édesapja végső búcsúját hozta hírül. Ott döntött a jövője felől: Menni kell! El innen! Nem talált más kiutat. Elkezdte böngészni az újságok hirdetési rovatait. Az egyik napilapban a következőt olvasta: „Szerezzen magának egy gyönyörű és boldog életet”! A cseh nyugati határvidékre való toborzás szövege volt. Állástalan pedagógusként és reményvesztett emberként a Karlovy Vary melletti Nová Role-i porcelángyárba érkezett. Persze itt sem várták tárt karokkal.  Először csak udvarkarbantartóként dolgozott a porcelángyárban, s a seprő, lapát, talicska lett a társa.

     Szabadidejében bebarangolta a vidéket, megérintette a táj szépsége. Egyszer csak azon vette magát észre, hogy már nem egyedül járja az ösvényeket és falvakat, de ott van nála a festék, ecset, papír, gyerekkori jó barátai és Harmos mester szelleme.

     Egy ilyen útja során véletlenül találkozott Otto Taustsek képzőművésszel, a porcelángyár tervezőjével, a Meisszenni, Roszenthali és Karlovy Vary-i üzem Európa hírű dekorációs művészével. Tőle tanulta el az acélmaratás mesterségét, a porcelánfestés sok-sok titkát, a máz alá és fölé való festés minden csínját-bínját. Hódolva a sport és zene melletti harmadik szenvedélyének, a festészetnek, amely már a gyermekkori titkos vágyaiban is megfogalmazódott.

     Ezek után élt is az alkalommal. Csak az akarat és szorgalom kérdése volt az, hogy helytálljon. És cselekedett. Több kiállításon megjelentek a munkái. Egy prágai tárlaton figyelt fel festményeire Josef Fiala szobrászművész, s ő ajánlotta be Max Švabinský festőművész professzorhoz. Tudta, hogy Švabinský sohasem köntörfalazott, ha szakmai véleményét kérték. Rettenetes szorongások közepette állított be néhány munkájával Švabinský „templomnyi nagyságú” műtermébe. - Jól csinálja! Jól csinálja! Jól csinálja Mester! - hangzott Švabinsky első reakciója, s ez a három tőmondat élete végéig biztatást jelentett Osztényi Leander számára. A későbbiekben aztán egészen bensőséges viszonyba került az idős Mesterrel.

     Nagyon büszke volt arra, hogy később a gyárban ő volt az utolsó, aki még mestere volt a Tautsektől tanult acélnyomásos porcelánfestésnek. Másrészt találkozásaik alkalmával fájlalta, hogy a gyártás folyamatában egyre inkább a sokkal gyorsabb, ám kevésbé igényes és szép eljárások honosodnak meg.

     A porcelánfestés és művészeti tervezés mellett sokat festett vászonra is, kedvelte a portrét és az akvarellt.  Tájképei, csendéletei, női aktjai és gyönyörű felesége portréi csodálatosan szépek.

     Fantasztikus precizitással tudott másolni: híres festők ismert festményeit vitte át kicsinyített formában porcelánra, s így csodálatos művek kerültek ki a keze alól. pl.: Munkácsy - Siralomház, Szinnyei Merse - Lila ruhás nő, stb.

     Már Mesterként szívesen látogatott vissza Sókszelőcére a daliás termetű, sötét kalapos, nyakában mindig tarka sálat viselő férfi. Túl volt már a hetvenegyen „… hetvenkettő vagyok, de azt mondják, hetvenegynek se nézek ki!” – mondogatta viccesen személyes találkozások alkalmával, de még mindig tele volt életerővel, optimizmussal. És fantasztikusan közvetlen volt. Ha a fiatalabb Mesternek szólította őt, ezt azon nyomban azzal hárította el, hogy: „… nézd barátom, Mester helyett szólíts inkább Leander bátyámnak, és tegezz nyugodtan, hisz geológiailag úgyis egyidősek vagyunk, az a néhány évtizednyi különbség pedig, ami valójában köztünk van, ilyen formában teljesen elenyésző.” Ilyen volt Ő.

     Az egykori Csehszlovákia nyugati végében megtalálta a megélhetést és gyakran mondta, hogy ott sohasem a fajtája, hanem a munkája alapján ítélték, tisztelték és becsülték. Úgyszintén tisztelet övezte Leander nevet viselő fiát is, aki égészen nyugdíjba vonulásig a Loučky-i Leander 1946 porcelángyár igazgatója volt.

     A közvetlensége a komoly dolgokról is meggyőző volt. Nagyon érdekes megjegyzései voltak a múltról, jelenről, jövőről, új gyökéreresztésről. „… a gyökéreresztés kérdése nem olyan egyszerű, főleg annak, aki fejből tudja a Toldit, első betűjétől az utolsóig. Őszintén megsúgom neked, hogy Nová Role számomra azért harminc, negyven vagy ötven év után sem Vágfarkasd, Komárom, Negyed vagy Sókszelőce. De ezt tényleg csak súgom, mert vidám ember vagyok, nem szeretem a szomorúságot.”

     Gyakran emlegette a magyar napi sajtó, az Új Szó vásárlását, a lehetőséget arra, hogy az anyanyelvén, magyarul válthasson egypár szót a hasonlósorsú, trafikban ügyeskedő fiatalasszonnyal. „ Vagyunk itt még egypáran. Ugye kedves, olyanok, akikre büszkék vagyunk, még olyanok is, akiket szeretnénk inkább letudni. Errefelé a messziről jött ember becsületét igen számon tartják”.

     Sohasem a műveiről, hanem nemes egyszerűséggel és szerényen a munkáiról beszélt. De azért tudjuk, hogy nagyon örült a számára oly fontos régióban, Mátyusföldön és a Csallóközben megrendezett kiállításai sikerének. Mert, ahogy szívből mondta, az enyémeknek hozom el a munkáimat és azoktól mindig az őszinte elismerést kapom.

      Időskora ellenére is figyelte a társadalmi és politikai eseményeket, fejleményeket. Tele volt életerővel és hogy a közvetlensége is a régi volt, kötelességének tartotta, hogy kinyilvánítsa véleményét az 1989-es változások után az eltelt negyven évről. Íme a levele: „Szeretném a magam és a Csehszlovákiában élő magyar kisebbség nevében lelkesedésemet kinyilvánítani. Nagyra értékelem, hogy egyenjogú polgárai lettünk országunknak, nagyra becsülöm a szabadságot, amelyet annyi év után elnyertünk. Rokonszenvemet fejezem ki a köztársasági elnöknek, Václav Havel úrnak, akiben jeles humanistát és becsületes embert ismertem meg. Negyvennégy éve Karlovy Varyban élek, a családommal együtt. Porcelánfestőként dolgoztam. Már nyugdíjas vagyok. 1930-ban, mint diák, üdvözöltem – a magyar diákság nevében T.G. Masaryk elnök urat. Magyarul mondott köszönetet a fogadásért, és kezet adott nekem. A mai napig büszke vagyok erre. Ha Masaryk humánus politikája szellemében fogunk tevékenykedni, hiszem, hogy valamennyien testvérek leszünk Európában. Örülök, hogy az egyetértés kormánya - élén Václav Havellal – folytatja ezt a politikát. Boldog vagyok, hogy megéltem ezeket az örömteli eseményeket.  Tisztelettel Osztényi Leander.”

     Sajnos ez a sajtóban közölt „Csehországi levél” volt az utolsó írása, mert a kegyetlen halál nagy hirtelen 1990. február 28-án kiragadta a szerettei, barátai és tisztelői köréből.

     Osztényi Leander, mint egykori állástalan, magyar nemzetiségű tanító, tekervényes, akadályokkal teli úton jutott el a célhoz. A Csehszlovák porcelán-iparművészet egyik jeles képviselőjévé vált, s hosszú esztendőkig az ország egyetlen olyan szakembere, aki acélnyomásos mesterműveket alkotott. Egy olyan kiemelkedő egyéniség volt, tanító, akinek emléke a sókszelőcei magyarság körében örökre megmarad.

Igazgatói állásából elbocsátva, tanítói oklevelétől megfosztva, az akkori hatalommal dacolva, újra kezdte életét, és idegenben, magyarként elismerést vívott ki magának és családjának.

Emlékét nevében őrzik a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda tanárai és tanulói, akik büszkék névadójukra, arra a volt pedagógusra, aki szülőföldjétől messze, cseh földön, magyar emberként bizonyította tehetségét és rátermettségét.

     Ez példaértékű lehet mindnyájunk számára az iskolánk megünnepelt 60. évfordulója után is.

                                                                                                        

 PaedDr. Vadkerti László az Osztényi Leander Alapiskola és Óvoda nyugalmazott igazgatója

 

 

                           Visszatekintés

 

Nagyon gyorsan elrepült ez az öt év, nem könnyű időszakra tekinthetünk vissza.

E nehéz időszakban az Osztényi   Leander  Alapiskola és Óvoda mellett működő Szülői Szövetség igyekezett mindenben az iskolát segíteni.  A szülői szövetség helyi alapszervezetén keresztül minden évben sikerült jelentős anyagi támogatáshoz juttatni a diákokat a „Szülő és Iskola” című pályázattal. A pályázat célja az identitás megőrzése, a támogatási összeg pedig felhasználható tankönyv és taneszköz, valamint oktatási és nevelési támogatásra.

Rendszeresen jelen voltunk a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Központi-, és Területi Tanácsa által szervezett üléseken és konferenciákon.

2007. április 28-án részt vettünk a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének megalakulása 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen Komáromban.

Az iskola vezetésével karöltve minden évben nagy sikerrel megszerveztük a hagyományos farsangi bált, ami két esetben pontosan Bálint napra esett. Emellett a kezdetekben a Katalin bált is meg tudtuk szervezni.

2004. júniusától kezdve, az iskolaév befejeztével megpróbáltunk valami újat kitalálni, elindítottuk a kinti gulyáspartit, ami azóta közkedvelt lett a diákok, pedagógusok és a szülők körében.

Végezetül a Szülői Szövetség vezetősége nevében szeretnék köszönetet mondani minden szülőnek, pedagógusnak és diáknak, akik bármilyen formában segítették munkánkat az elmúlt öt évben.

Kegyetlen időket élünk. A mindennapi betevőért és a pénzért folytatott szakadatlan hajsza szériában gyártja az emberi roncsokat. Rohanó világban élünk. Nincs időnk beszélgetni, nincs időnk egymásra. Mint gyakorló apa szeretnék egy fontos gondolatot megosztani minden szülővel: Ebben a zaklatott ütemű világban az idő a legfontosabb dolog, amelyet gyermekeinknek adhatunk. Önmagunkból adni, az időnkből, a törődésünkből és a figyelmességünkből - ez az igazán minden értéket felülmúló ajándék.

 

                                                                                 Balogh Ferenc, a Szülői Szövetség elnöke

 

                  Egy kapcsolat, amely közel húsz éves

 

                                                                                                                                   „Valaki kell, mint a kenyér,

                                                                                              Aki ha ad, akkor se kér

                                                                                                    Valamit mindig valamiért”

                                                                                                                                 Adamis Anna

 

Kapcsolatainkról a magyartanítás megindulásának 50 éves évfordulója kapcsán megjelent kiadványban írtam először. Azóta a két ország kapcsolata, hol jobb, hol rosszabb volt. Mindez azonban úgy érzem mindannyiunk örömére a két iskola kapcsolatára nem volt hatással, az 1992-évi ismerkedés, a testvériskolai megállapodás létrejötte óta.

Sok fiatal fejezte be azóta iskolai tanulmányait mind a két oktatási intézményben. Az elmúlt idő azonban csak erősítette a tantestületek és a tanulóifjúság barátságát. Mindeközben megismertük egymás múltját, történelmét, szokásait, gyökereit. Az Európai Unós tagságunk mindezt új alapokra helyezte, a közös Európa gondolata csak erősítette a két ország viszonyát. Országaink közötti konfliktusok bennünket is bántottak, mélyen érintettek, de barátságunk közé akadályt nem gördíthetett, sőt erősítette azt. Azt mondják, hogy csak azt szerethetjük, amit, vagy akit, ismerünk. A konfliktusok idején érezhettük meg ennek a mondásnak az igazi értelmét, hiszen odaadóbban figyeltük a híreket, egymásra gondolva. A mély, emberközeli barátságokat nem rendíthette meg.

A hajdani diákok, kik a kezdeteknél még az iskolapadban ültek ma már felnőttek, dolgozó emberek, családanyák, családapák. Mérnökként, tanárként, jogászként, szakemberként továbbadják azt a szeretetet, melyet gyermekként ültettünk el a szívükben. Merem remélni, hogy gyermekeiknek is mesélnek a nyári táborokról, sítúráról, versenyekről. S valóban megélik, mert megvalósulhattak Ratkó József szavai, mely az anyanyelv összekötő kapcsolatáról, oly forró szeretettel írt.

„Egy földön, egy hazában, /égve egyforma lázban,/ hidegben, nyári lángban/ egyforma szó a szánkban. „

Telik az idő!

Mi, akik elindítottuk a kapcsolatokat és a kezdetektől sokat fáradoztunk az elmélyítésről, már felnőtt gyerekeinkkel, kicsi unokáinkkal bővítjük az ismeretséget, barátkozunk és adjuk át a kötelék fontosságát.

Itt szeretném megemlíteni azokat az igazgatókat, akik a tizennyolc év alatt a szívükön melengették, hordozták, őrizték azt az aranyszálat melynek egyik végén Sókszelőce a másikon Győrság képezte a csomót.

Tisztelettel említem Dr. Suba Anna ny. igazgatónő nevét, nélküle nem jöhetett volna létre az együttműködés. Benne igazi tanárt ismertem meg, olyan magyar tanárt, magyartanárt, nem magyaroskodót, akinek szíve –lelke a magyar szóért, annak tisztaságáért dobog. Mindez Dr. Vadkerti László igazgatósága alatt tovább mélyült. Majd Mgr. Czanik Miklós polgármestersége, igazgatósága alatt folytatódott, s folytatódik ma is. Amikor a kapcsolat kicsit megfáradna, ő az, aki ezt nem engedi. Keresi az utakat, a lehetőségeket a kapcsolatok bővítésére. Nincs könnyű feladata ebben a rohanó világban, ahol a baráti kapcsolatok inkább fellazulnak, értéktelenné válnak. Szólnom kell feltétlenül a nagy túrázó, daloló mindenkit jókedvre derítő Mihály József ny. igazgatóhelyettesről is, ha a két iskola kapcsolatáról van szó. Köszönettel tartozunk példamutató kitartásáért.

Felemelő érzés volt számomra, hogy Révkomáromban három volt szelőcei tanulót, mint tanító jelöltet taníthattam, s indíthattam el a pedagógus pályára.

/Fekete Laura, Hozlár Noémi, Vicsápi Gabriella/

Szakdolgozataikat örömmel olvastam, s megerősítettek abban, hogy jó úton haladnak. Örömmel tölt el, hogy ketten az anyaiskola dolgozói.

Az eltelt évek alatt mindkét iskola sokat változott, nevelők, vezetők cserélődtek.

Mindezek a változások nem befolyásolták a kapcsolatainkat, hanem tovább mélyítették, erősítették.

Látogatjuk és aktívan próbálunk részt venni lehetőségeinkhez mérten egymás rendezvényein. Legyen, az a FUT  A SÁG, SZELŐCE KUPA, FALUNAP SZÜLŐI  BÁL, ISONZÓTÚRA .

A szelőcei iskola is bekapcsolódott az évek során kialakult négyes testvériskolai projektbe. SZELŐCE, SZÉKEKYSZENTLÉLEK, SAGRADÓ, GYŐRSÁG.

S vajon mi lehet a jövő? A globalitás, a rohanó, egyre jobban személytelen világ nem kedvez a kapcsolatoknak. De nekünk azon kell továbbra is fáradoznunk, hogy megmutassuk, hogy példát adjunk arra, hogy egymás nélkül értéktelenné válhatunk.

A jövőt és az előrelépést a kapcsolatokban a meglévők mellett, a közös tanítási órák látogatásában, a közös kézműves foglalkozásokon, sportnapokban látom. S remélem valamikor a közeljövőben akár, Győrságon, akár Szelőcén létrejön egy olyan találkozó, amelyet az együtt táborozó, sportoló, ma már „öreg”fiatalok rendeznek, az emlékek felelevenítése jegyében. S talán újabb kapcsolatok is kialakulnak az fiatal családok között.

Végezetül szívből kívánom, hogy még nagyon sok közös évfordulót ünnepelhessünk meg közösen, mindannyiunk örömére. Köszönöm az együtt átélt szép perceket, melyek során megpillanthattuk Isten szőnyegének a színét is.

 

 „A világ Isten-szőtte szőnyeg,

  Mi csak a visszáját látjuk itt,

  És néha – legszebb perceinkben-

  A színéből is valamit.”

                      (Reményik Sándor)

                                                                                                  Pongrácz Alfréd

                                                                                               ( volt iskolaigazgató)

                                                                                               főiskolai adjunktus

                                                                                             NYmE  ACSJ Kar Győr

 

                  Ahol megbecsülés övezett…

 

 

       1971 júniusában egy időben szereztünk matematika-fizika szakos pedagógusi oklevelet. Szeptember elsején Erzsi a Sókszelőcei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába, én meg Kézsmárkra rukkoltam egy éves katonai szolgálatra. Azért csak egy évre, mert az első felét már leszolgáltuk a főiskola alatt a katonai tanszéken.

Bár gyakran voltam itthon eltávozáson, közben a korabeli postai levelezéssel tartottuk a kapcsolatot egymással. Az első levélben azt írja nekem, hogy Sókszelőcén nagyon szimpatikus, aránylag fiatal kollektíva van, s vár majd engem is, csak egy „öreg” van köztük, Brezina Gyuri bácsinak hívják. Ő akkor 40 éves volt. Hát akkor most rólunk mit is mondhatnak? Így elszálltak az évek! Van tehát mire visszaemlékezni, amit itt most csupán töredékeiben tehetek, de annál nagyobb megelégedéssel, mert valaki mindig jókor és jó helyre vezetett bennünket.

       Első helyen szeretnénk köszönetet mondani az iskola akkori vezetésének, Bende Béla igazgató- és Mihály József ig. helyettes bácsinak, akik már gazdag pedagógiai tapasztalattal rendelkeztek és nem féltek bennünket, kezdőket a mélybe dobni. Azonnal osztályfőnökséggel, később engem a pályaválasztási felelős munkájával bíztak meg. Nem fukarkodtak az elismeréssel, a dicsérettel, a jutalmazással. Járási kitüntetésekre terjesztettek fel. Külföldi kirándulásokon vehettünk részt. Erzsi az akkori Szovjetunió nagy városaiban (Moszkva, Szentpétervár, a balti-országok fővárosai), én az Adriai-tengeren, majd együtt Párizsban, Berlinben és családostul Tőketerebestől Chomutovig. Azt is jutalomként értelmeztük, hogy támogatták szakmai  fejlődésünket. A  posztgraduális tanulmányok elvégzése ugyan kötelező volt, de a középiskolai tanári képesítés megszerzése csak önszorgalmunkat bizonyította. Egy dolog bosszantotta őket, amikor helyettesítésemet kellett megoldani. Ha jól emlékszem, négyszer hívtak be 4-5 hétig tartó katonai gyakorlatokra. Ez ellen ők sem, én se tehettem semmit, nem volt mese, menni kellett.

Végül is én nem fizettem rá, mert az iskolába jött a fizetés, a seregnél pedig minden gyakorlat után emelkedett a katonai rang, egyre több zsold járt érte. Egészen a kapitányi rangig vittem, ami akkor egy másik fizetéssel felért.

       Visszatérve a kezdetekre, meg kell említeni a szülőket, akik gyermekeikként szerettek minket. Nem éltek vissza fiatal korunkkal, 24 éves létemre tanító úrnak szólítottak. Százat tudnék sorolni: Mandácskó József,  Szitás Dezső, Császár Árpád, Takács József… nem folytatom, mert úgy sem lenne vége. Ők voltak a tanítót megbecsülni, tisztelni, a gyerekek érdekében végzett munkát segíteni tudó szülők. Nem véletlen, hogy gyermekeik is ilyenek. Azóta is példaképeink, sok ilyen szülőt és tanulót kívánunk a mai iskolának is.

       Sok élményt őrzünk az iskolai kirándulásokról: Lengyelország, Magyarország, Magas- és Alacsony-Tátra, Pozsony, Trencsén, Pöstyén, Bajmóc, Betlér, Dobsiná…

Az autóbuszban gyakran elhúzták a nótámat a hátsó sorokban ülő legnagyobbak, a Már minálunk babám dallamára a nem tanul a diák fizikaórára átköltéssel. Pedig sokan voltak,

akik tudták a fizikát és a matematikát.. Ezt bizonyítja egy sor matematikai- és fizikai olimpián sikeresen szereplő tanuló. De a testnevelést mindenki szerette!

       Ha nem jön az 1990-es társadalmi fordulat, talán még most is Sókszelőcén vagyunk. De jött és vele együtt életünkben a nagy változás. Lakhelyünkön, Vághosszúfalun új iskola megnyitását kezdeményezték és felkértek annak megszervezésével, kineveztek igazgatójának, amit nyugdíjba vonulásomig gyakoroltam. Erzsi már négy évet rádolgozott nyugdíj mellett és együtt fejeztük be aktív pályafutásunkat két évvel ezelőtt. Mint kiderül, minden napunkat egy munkahelyen töltöttük, felét Sókszelőcén, másik felét Hosszúfalun. Amikor hazajöttünk és már az iskolába gyalog jártunk, félmillió kilométer után a Simca is nyugdíjba vonult.

       Az említett társadalmi változás azt is hozta családunknak, hogy nagyobbik fiunk katolikus pap lehetett. Ezt azért idézem fel, mert ezúttal is szeretnénk megköszönni a sókszelőceieknek, hogy autóbusznyian jöttek el Hosszúfalura, az első szentmisére. Kifejezték – amiről már fentebb írtam – irántunk érzett tiszteletüket és osztoztak határtalan örömünkben. Külön köszönjük volt kolléganőnknek, Lengyel Katalinnak megható köszöntő beszédét a templomban.

      Van tehát miért hálát adni a gondviselésnek. Ilyen szándékkal utaztunk el az utóbbi két évben a legszebb zarándokhelyekre - a portugáliai Fatimába, a hercegovinai Medjugorjéba, kétszer is Izraelbe a Szentföldre. Májusban Erdélybe megyünk, a körutazás egyik állomása a csíksomlyói pünkösdi búcsú lesz.

      Sokan tanúsíthatják, hogy ha sókszelőceiekkel találkozunk, leggyakrabban Vágsellyén valamelyik áruházban, mindenkit megismerünk, nevén szólítjuk és üdvözletünket küldjük minden ismerősnek. Néha mi is megfordulunk Sókszelőcén, sajnos leginkább temetések alkalmával. Nagyon fájt Bende Béla igazgató bácsi, Gyuri bácsi kollégánk, régi barátunk, Szabó Sándor tiszteletes úr halála. Gyuri bácsi temetése kétszeresen is elszomorított: főleg – mert örökre eltávozott, másrészt – mert

nagyon kevesen vettünk részt a temetésén. Többet érdemelt volna!

      Befejezésül köszöntjük a 60 éves iskolát. Isten éltesse jó pedagógusokkal, akik közül többen a mi tanítványaink is voltak. Nekik azt tudjuk tanácsolni, hogy a tekintélyt az iskolában csak tudással és jósággal lehet megszerezni és fenntartani. A tanulóknak sok sikert, a szülőknek sok örömet gyermekeik nevelésében.

      Én nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen. De azt joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen.

 

Baráti üdvözlettel és mély tisztelettel: Mgr. Molnár Péter, nyugalmazott iskolaigazgató

 

                                                              Mgr. Molnár Erzsébet, nyugalmazott tanítónő        

              

 

 

 

                  Tisztelet és köszönet régi iskolámnak

 

 

           Köszöntelek kedves régi iskolám! Érett, bölcs korba értél.  Elsős korom óta 60 év telt el. Hálával tartozom szüleimnek, akik az első osztályba való beíratásomkor TÉGED választottak, és a háború után 1950-ben indított magyar tannyelvű nemzeti iskola tanulója lehettem Sókszelőcén. Most is büszke vagyok arra, hogy régi iskolámban tanítóink többsége emberséges magatartásra, a segítőkészség kialakítására, az egymás iránti tiszteletre és a szülőföld iránti vonzalomra neveltek bennünket.

         1950. szeptember elsején lettem első osztályos tanuló. Csodálatos éveket tudhatok magam mögött régi iskolámban annak ellenére, hogy főképp a kezdeteknél hiányoztak az eredményes oktató-nevelői munka feltételei. A magyar tannyelvű iskolák léte és tevékenysége az 1950-es években az akkori körülmények között missziószerűnek nevezhető. Az iskolai berendezések, a segédeszközök és a felszerelés hiányosságai, valamint a magyar iskolák újraindításának bonyolult körülményei nagy megpróbáltatások elé állították a pedagógusokat, akik közül többen szakmai képesítés nélkül kezdték az oktató-nevelői tevékenységet. Többen közülük mégis emberi magatartásukkal, a rájuk bízott gyermekekhez való pozitív viszonyulásukkal, és példamutatásukkal pótolták a fennálló hiányosságokat. Tették ezt szinte észrevétlenül és halkan, mert olyan időszak volt ez, amikor nem csak egy magyar tannyelvű iskoláról, hanem életekről, népcsoportokról született döntés - apelláta nélkül!

         Jó érzés tölt el, ha arra gondolok, hogy a Sókszelőcei Magyar Tannyelvű Alapiskola indított el a pedagógusi életutamra. 42 éves tanítói pályámon bőségesen meríthettem abból a szellemi táplálékból, melyet tanulóként magyar alapiskolámban és a magyar pedagógiai iskolán kaptam. Pedagógusként, iskolaigazgatóként és közéleti tisztségviselőként arra tettem fel az életemet, hogy az iskola tanulói között és nagyobb közösségekben terjesztem a magyar kulturális értékeket. Megtanítom becsülni, félteni, ápolni anyanyelvünket és tisztelni más nemzetek értékeit, hogy lakosaink tisztességes, tenni vágyó polgárai legyenek nemzeti közösségünknek és szülőföldünknek.

Több mint 25 éves igazgatói tevékenységem során iskolámban tapasztalhattam, hogy az első osztályba érkező kis gyermek egy új világba kerül. Egy csodálatos nyelv világába, amely meghatározza későbbi életét. Megnyílik előtte a tudás világa, amely igazán csak az anyanyelv ismeretével lesz érthető, felfogható és teljes.  A magyar iskola a gyermek anyanyelvének, kultúrájának gyökereit őrzi, ápolja és erősíti. A szlovák nyelvű alapiskolák lehetnek akár jobban felszereltek, nevelhetnek sokoldalúan használható, szlovákul jól tudó állampolgárokat, de semmiképp sem pótolhatják a magyar, vagy roma hagyományok, népszokások, a saját nemzetcsalád szellemiségét és saját népünkhöz való kötődést. Csak a nyelvéhez és kultúrájához ragaszkodó ember képes megbecsülni embertársai másságát.

         Pedagógusként, községi tisztségviselőként, közművelődési szervezőként, színházi rendezőként, kórusvezetőként és egyéb közéleti tevékenységem folyamán számos díjban és kitüntetésben részesültem. A legutóbb a Magyar Kultúra Napján, 2010. január 24-é, Galántán a CSEMADOK Országos Tanácsa ÉLETMŰDÍJJAL tüntetett ki. E díjjal összefüggő sikereim gyökerei egész biztosan visszanyúlnak a sókszelőcei magyar iskolában kapott szellemi örökséghez. Hitvallásom, hogy tanítónak, „lámpásnak” lenni küldetést jelent, nemcsak emberi, de nemzeti értelemben is.

        A 60 éves évforduló alkalmával köszöntöm régi iskolám volt és jelenlegi pedagógusait, a régi osztálytársakat, iskolatársakat és a szülőket! 

Az iskola jelenlegi pedagógusainak és a szülőknek az elkövetkezendő évekre töretlen akaratot, kitartást, nagy türelmet és sok sikert kívánok a gyermekek értékrendjének formálásához, személyiségük fejlesztéséhez és egészséges nemzeti öntudatuk növeléséhez!

 

                                                                                 Tisztelettel: Oláh Ödön,

                                                                                 a Felsővámosi Magyar Tannyelvű Alapiskola

                                                                                                           nyugalmazott  igazgatója

 

 

                        Visszaemlékezéseim…

 

Évek multán még mindig tisztelettel és köszönettel gondolok volt tanítóimra, akik nem csak írni és olvasni tanítottak meg, de szorgalomra és szeretetre is neveltek. Ők voltak azok, akik példaképül maradtak emlékezetemben. Arcvonásuk ugyan elhomályosodott előttem, de emberségük, segítőkészségük felejthetetlen maradt számomra.

Most, amikor a magyar nyelvű iskolánk születésnapját ünnepeljük, hálával gondolok a szüleimre, akiknek úgy mondanám, harcolni kellett azért, hogy gyermekük saját anyanyelvén tanulhasson. Napjainkban, hatvan év elteltével, sajnálattal figyelem, hogy szűnnek meg az országunkban ezek a nemzetiség oktatásával foglalkozó létesítmények – iskoláink.

Hová lett a magyar szülő? Hol van az öntudat, amikor gyermekeiket másnyelvű iskolába adják? Tisztában vannak azzal, hogy könnyen hátrányos helyzetbe kerülhet a gyermekük? Megfeledkeznek arról, hogy az igazi tudás alapjait csak saját anyanyelvén tudja az egyén elsajátítani és csak utána jöhet a többi nyelv. Pedig jelenleg is olyan jó magyar pedagógusok vannak, akikre mindig lehet számítani, akik minden tudásukat igyekeznek átadni a tanulóknak. Téves az a felfogás, hogy szlovák nyelvű iskolával a gyerek többre viszi az életben.

Lányom, unokáim magyar nyelvű oktatásban vettek részt, középiskolai a végzettségük. Büszke vagyok arra, hogy megállják helyüket a mindennapi életben és az államnyelv használata sem okoz gondot a számukra. Az idősebbik szlovák nyelvű egyetemet látogat, és az eredményei alapján a legjobbak közé tartozik.

Ha újra kezdhetném, ismét magyar nyelvű oktatásban részesíteném az utódaimat. 

                                                                                              Kulina Gyula, nyugdíjas

           

 

 

                       Emlékezés az iskola múltjára

 

Az 1950-ben megnyíló magyar iskola alapításáról már többször írtam, most szeretnék említést tenni az 59-es évről, amikor a magyar iskolát a szlovákkal akarták egyesíteni.

A magyar iskolába akkortájt már sok diák járt, több párhuzamos osztályt is nyitottak. A magyar iskola igazgatónője Horácsek Irma volt, a szlovák iskola igazgatója pedig a férje, Horácsek Ervin. A magyar iskolát össze akarták vonni a szlovák iskolával szlovák igazgatóság alá, szlovák igazgatóval. Én a magyar iskola szülői szövetségének alelnöke voltam, engem kérdeztek meg, hogy mit szólok hozzá. Csak annyit mondtam, hogy meg kell kérdezni a magyar szülőket. Egypár szülőnek szóltam, hogy lesz szülői értekezlet, minél többen jöjjenek el másnap este az öreg iskolába. A szülői értekezleten annyi szülő volt, hogy nem fértek be az iskolába, tele volt a folyosó, sokan még kint is rekedtek. Amikor  Horácsek megkezdte a beszédjét, csak annyit mondott:” A pártunk és kormányunk...”, mire a szülők kiabálni kezdtek:”Magyar iskolába magyar igazgatót akarunk.” Horácsek háromszor is nekikezdett a beszédnek, de a szülők nem engedték beszélni, csak azt kiabálták: „Magyar iskolába magyar igazgatót akarunk.” A férfiak kintről kiabáltak: „Jöjjön ki a Horácsek, majd mi adunk neki összevont iskolát.”

A 60/61-es tanévben már magyar igazgatója lett az iskolának, Molnár Iván, aki sokat foglalkozott a gyerekekkel, nagyon szerették és tisztelték a gyerekek is, szülők is.

Így nem lett szlovák a magyar iskola. Csak ezt akartam leírni, mert erről már mindenki elfeledkezett.

                                                                                  Tisztelettel: Gregor Erzsébet

 

Végezetül még Czuczor Gergely sorait küldöm útravalóul tanítónak, diáknak egyaránt.

 

“Ujjábul tudományt egy ember sem szopott,
Hová mit sem tettek, kincset ne keress ott.
Régen eshetett az, s egyszer bolondjába,
Hogy sült galamb repült az éhes szájába...

Megverte az Isten mind a két kezével,
Ki keveset gondol kötelességével,
S ki nem tanulja azt, ami hivatása,
Szerencséjének már előre sirt ása...

Tanulj, ez legyen a fő-fő parancsolat,
Haszonra fordítsad tapasztalásodat,
Ne várj mindent csupán Isten áldásátul,
Hanem egyszersmind magad munkájátul.”

           

 

 

                           Édes, ékes anyanyelv

"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.“     ( Kosztolányi Dezső)

Ezek a szavak mindent kifejeznek magyarságunkról és anyáink ránk bízott nyelvéről, az édes, ékes anyanyelvről. Arról a szent dologról, melynek ápolása és továbbadása mindannyiunk kötelessége. Ezért is próbálunk a mi kis iskolánkon megadni minden lehetőséget a magyar nyelv minél tökéletesebb elsajátítására már az első osztálytól kezdve.

Nem csak az oktató-nevelő munka mindennapi folyamatában, hanem különböző rendezvényeken, megemlékezéseken, évfordulókon is tanúsítják diákjaink, hogy jó úton haladnak e nem könnyű nyelv elsajátításában.

Ennek következő bizonyítéka, hogy tanulóink az elmúlt öt évben szép számmal vettek részt különböző nyelvtani és irodalmi versenyeken.

A legtöbb tanulót megmozgató megmérettetés a Tompa Mihály Vers és Prózamondó Verseny volt. Az eltelt öt esztendőben a következő tanulók jutottak el a járási megmérettetésre:

Czanik Mátyás, Nagy Orsolya, Kulina Krisztina, Barak Laura, Surányi Ákos, Takács Zoltán, Czanik Bálint, Krajčovič Leon – 3. hely, Sendrey Melinda, Gregor Marcell, Keszely Veronika, Mandák Andrea                

A Szép magyar beszéd és kiejtés című verseny az elmúlt öt évben mindig Léván került megrendezésre, és három járás tanulói vettek rajta részt. A mi iskolánkat minden évben egy tanuló képviselte:

Czanik Mátyás, Kulina Krisztina, Czanik Bálint

Kezdetben a Csemadok Galántai Területi Választmánya majd a vágsellyei járás magyar szakos pedagógusainak szekciója által szervezett anyanyelvi vetélkedőn az alábbi tanulók képviselték az iskolánkat 2005 szeptemberétől napjainkig:

Czanik Mátyás, Nagy Orsolya, Kulina Krisztina, Barak Laura, Surányi Ákos, Czanik Bálint, Balogh Patrik – 2. hely, Nagy Krisztián, Kozácsek Tamás, Horváth Gyula, Krajčovič Leon, Gregor Marcell, Oriskó Viktória                                                

Az utóbbi évek magyar versenyei közül a legnagyobb sikereket az Európa az Iskolában című versenyen értük el. Az elmúlt három évben mindig járási elsők voltunk, kétszer verssel, idén pedig egy kitűnő prózával.

Barak Bálint – 1. hely, Nagy Krisztián – 1. hely 

Ezekből a szép eredményekből is kitűnik, hogy érdemes a szép magyar szó megbecsülésére és irodalmunk szeretetére nevelni a mostani diáksereget.

 

                                                                                   Mgr. Mészáros Marián

 

 

                         Az óvoda életéből

 

Intézményünk jövőre ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Egy kicsi intézmény életében ez szép kerek szám. Ez alatt az időszak alatt többször nehézségekkel küzdöttünk, több alkalommal a létünk volt a tét, ráadásul újra meg újra belső „tényezők“ is nehezítették helyzetünket.

 2002. július 1-től közös igazgatóság alá szerveződött a két intézmény. A gazdasági válság szele minket is megérintett, így 2010. január 1-től egy fedél alá kerültünk az iskolával, így most már az óvoda az iskola „igazi kistestvére „lett.

                Az óvoda szó hallatán sokunknak a saját gyermekkorunk jut eszünkbe, a sok játék és a kedves óvó néni, akihez néha-néha olyan jó volt hozzábújni. Felidéződnek a múlt kedves, szívunk mélyén dédelgetett emlékképei, s gondolatban újra meg újra átéljük a kisgyermekkor megannyi csodálatos varázsát. A kisgyermekkor az emberi élet hatalmas tartaléka, nem a kötelességek, hanem a szabadság ideje.

Gyermekeink sorsát az óvodából, iskolából kikerülve továbbra is figyelemmel kísérjük, hiszen úgy érezzük, hogy részben továbbra is felelősek vagyunk érettük.

Jelenleg egy heterogén csoportunk van maximális gyermeklétszámmal.

Tárgyi feltételeink a lehetőségekhez mérten gazdagodnak, a tavalyi évben elkezdtük a belső berendezés fokozatos felújítását.

            Óvodánk nevelési programja 2009-ben íródott, melynek címe „Kíváncsi Napocska“. Az óvónő olyan, mint a családban az édesanya, aki gondoskodó szeretetével beragyogja a család mindennapjait. Nem engedhetjük, hogy ajkáról elhervadjon a mosoly, mert akkor vele pusztul az emberiség is. A bevezetett nevelési program az eddigi jól bevált értékekhez és óvodánk sokéves hagyományaihoz igazodik. Tükrözi célunkat, hogy gyermekeink harmonikus, érdeklődő, kreatív, kitartó, szeretetre fogékony gyermekek legyenek. Elanyagiasodott, érzelmileg elsivárosodott világunkban ez utóbbinak egyre nagyobb szükségét érezzük. Arra törekszünk, hogy gyermekeink együttműködjenek társaikkal, önállóan döntsenek és oldják meg az egymás közti konfliktusokat.

            Elsődleges a család szerepe, mellyel törekszünk kiépíteni a jó kapcsolatot, annak érdekében, hogy a gyermeket megértsük és közös erővel eredményesen nevelhessük.

     

       „Nem elég a szülőföld szeretetéről beszélni,

        a szülőföld levegőjét be kell lélegezni,

        a dalokat meg kell dalolni,

        akkor is,ha merőben más körülöttünk az élet

        És mások az alkalmak is, amelyek között felcsendülnek

                                                              Dr. Barsi Ernő

 

Gyermekeink számára a tanév során számos élményszerző közös programot szervezünk, hiszen csak az válik maradandóvá, amit élményein, tapasztalatain keresztül sajátít el. Felnőtt korukra ez által lesznek értékes tagjai falunknak és tágabb környezetünknek.

Együtt kell vezetnünk őket ezen az úton, hogy értékadó gyökereikhez mindig visszataláljanak.

                                

                                                                                                        Hozlár Veronika

 

 

                               Hitoktatás az iskolában

 

 

 

           Az egyház mindig fontos feladatának tartotta a hitoktatást, mivel maga Jézus parancsolta a tanítványainak: „tegyetek tanítvánnyá minden népet, ...tanítva őket“ Amikor nem lehetett az iskolákban, tette ezt a gyülekezeti termekben, templomokban, követve Jézus parancsát. A rendszerváltás végre megszabadította az iskolákat az ideológiai béklyótól, így a hittanóra választható tantárgy lett.

   Az iskola pedagógusainak és a hitoktatóknak egyaránt szívügye, hogy a gyermekeket a valódi értékek megbecsülésére, a helyes úton való járásra tanítsák. De emberi lehetőségeink korlátozottak. A legcsodálatosabb szülői szeretet, a legodaadóbb iskolai nevelés sem képes a téves tanításoktól, a gonosz csábításától megőrizni a gyermekeket, ezeket az Isten által nekünk ajándékozott drága kincseket. Nincs az a földi hatalom, amely igazi biztonságot adhatna nekik.

A legtöbb, amit tehetünk értük az, ha már az iskola padjaiban, más tanulmányaikkal egyidejűen felvértezzük őket a gonoszsággal és igazságtalansággal vívott harcra, ha a sok tankönyv mellett kezükbe adjuk a Bibliát is, és megtanítjuk őket imádkozni.

        A Bibliában olvasunk egy csodálatos hasonlatot, amely az ifjúságot a nyílvesszővel állítja párhuzamba: „Mint a nyilak a hős kezében, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét“ (Zsoltárok könyve,127:4,5). A tegez a nyílvesszők számára készült hordozható tok. De ha a nyílvessző a tegezben marad, nem sok hasznát veszi az ember. Kálvin János ennek tudatában hívogatta genfi egyetemére egész Európából az ifjakat: „Küldjetek fát, s mi nyilat faragunk belőle.

         Az ige szerint az ifjú a hős kezében lesz nyílvesszővé. Fontos, hogy az ifjúság bátor pedagógusok kezében legyen, akik a jövendőbe néznek. Erős kezükkel lendületet adnak, és a biztos cél felé indítják útnak a rájuk bízottakat. A maguk erejéből és tudásából adnak át az ifjaknak, hogy útközben növekvő erővel múlják felül a lendületet adó kéz erejét. A cél pedig: megmaradni becsületes embernek minden körülmények között. Boldog nemzet az, amely ilyenekkel tölti meg tegzét.

           A szülők, amikor megkereszteltetik gyermeküket, fogadalmat tesznek, hogy úgy fogják őt nevelni és engedik őt nevelni, hogy megismerkedjen a hit tanaival. Ezért szükséges, hogy beírassák hitoktatásra, ahol megismerkedhetnek a Szentírás tanításaival, mert: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.“ (Pál apostol 2. levele Timóteushoz 3,16-17)

 

                                                                                      Szabó Erzsébet

                                                                               református lelkész, hitoktató

 

 

                      A képzőművészet oktatásáról

 

            A rajz és az esztétikai nevelés nem kis előkészületet igényel a pedagógustól. Talán azért van ez így, mert, olyan laza órának kell látszania, hogy kikapcsolja, szórakoztassa a tanulókat, de hatékonyan kell fejlesztenie a diák esztétikai érzését. Gondoljunk csak arra, hogy az öltözködéskor, sminkeléskor, vagy a terítésnél és a lakberendezésnél milyen nagy szükségünk van a képzőművészeti órákon tanultakra.

Korunkban a gyermekek ízlését a média és egyes divathullámok is alakítják, gyakran rossz irányba terelve értékrendjeiket. A tanítási órán ezért igyekszünk minél több segédeszközzel és módszerrel dolgozni. Így legalább heti egy órában átélhetik az alkotás örömét, saját kezűleg teremthetnek mesevilágot, kísérletezhetnek különböző stílusok utánzásaival, vagy éppen az oly nehéznek tartott térábrázolást, a 3D – s világot próbálják a papírra csalni. A rajzolás mellett a kézművesség, szobrászat és díszítőmunkák alapjaival is megismerkednek.

Az érdeklődők képzőművészeti versenyekbe, szakköri tevékenységbe, és az iskola díszítésébe is bekapcsolódhatnak. Évente tökfaragó versenyt, húsvéti tojásfestést, Osztényi alkotónapot és öt napos nyári kézműves tábort rendezünk. Karácsonyra képeslapokat, farsangra álarcot készítünk. Legsikeresebb versenyeink, amelyekbe többször bekapcsolódtunk: Európa az iskolában, Világűr a gyermekek szemével, Színes világ, Festet fizika és Katedra újság által meghirdetett többfordulós Szabó Gyula rajz és képzőművészeti verseny.

Legnagyobb örömömre az elmúlt években két tanulónk lakberendezői szakot választott, ahol rajztudásukat fogják majd kamatoztatni.

                                                                                                          Mgr. Czanik Zsuzsanna

 

 

                 Katolikus hitoktatás Sókszelőcén

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

                                                                                                                                                  

                                                                                                           /Pilinszky: Átváltozás/

 

 

  Kezdő hitoktatóként kerültem ebbe az iskolába katolikus hittant tanítani hat évvel ezelőtt. Azzal a céllal vágtam bele, hogy Jézussal való élő személyes kapcsolatra vezessem a rám bízottakat. A mindennapokban megélhető, a szentségi életből erőt merítő, ünnepelni tudó, derűs kereszténységre szeretnék nevelni. Ezeknek a céloknak a megvalósulását persze teljességében sosem fogom látni. Hiszen az iskolai hitoktatásnak, a család keresztény nevelésére kellene épülnie, azt egészítené ki a plébániai hitoktatással együtt. Ennek híján lényegesen kisebb léptekkel haladunk, de azért úton vagyunk.

  Az itteni gyerekek nagyon szerethetőek minden elevenségükkel együtt, és viszonozzák is az elfogadást. Úgy gondolom ez alap ahhoz, hogy a hitoktatás ne csak ismeretek átadása, hanem nevelés is legyen. Ne csak megismertessem a jót, késztessek is a jó megtételére. Az oktatási részt úgy tervezem, hogy a meglévő ismeretekre épüljön. Hangsúlyt fektetek az óráimon az imádságra való nevelésre. Az élő istenkapcsolat alappillére ez: akit szeretek, azzal beszélő viszonyban vagyok. Megtanuljuk a kötött imákat is, de nagyon fontosnak tartom a spontán imát. Ezáltal válik leginkább nyilvánvalóvá, hogy Jézus Krisztus megszólítható, megtapasztalható élő személy, akitől saját szavainkkal kérhetünk, s kifejezhetjük hálánkat. A közös imák számomra a hitoktatás gyöngyszemei. Tanúja lehetek az őszinte, bizalomteljes gyermeki megnyilatkozásoknak. Láthatom a nagyobbak fejlődését, ahogy az évek folyamán a kezdeti „aranyhalacska teljesítsd három kívánságomat” típusú kérésektől eljutunk odáig, hogy ma már tudnak lelki értékekért is imádkozni, és nemcsak önmaguk számára.

    Az ember közösségi lény és a hitnek is van közösségi dimenziója, ezt szolgálja a liturgikus nevelés. Megismerkedünk az egyházi év ünnepeivel, időszakaival és életkorhoz szabott lelki gyakorlatokkal ösztönzöm a ráhangolódást. Szintén állandó része munkámnak a szentségi életre való nevelés. A szentségek vétele viszont csak akkor lesz szívet-lelket átformáló erővé, ha ez egy meg nem szűnő folyamattá válik az ember életében. Ezen a téren óriási szemléletváltásra lenne szükség, legfőképpen a magukat katolikusnak valló szülők részéről, hogy az elsőáldozás és bérmálás ne egyszeri, csupán a külsőségekre építő esemény legyen.

  A lelki életnek a valóságra kell épülnie, az ember egészét áthatnia, tehát nincs olyan szelete az emberi létnek, amit ne lehetne a kereszténység szempontjából megvizsgálni. Ezért nyitott vagyok a kérdésekre, és célom is, hogy irányított beszélgetés formájában dolgozzuk fel a tanterv témáit, de bármi mást is, ami a hittanosokat foglalkoztatja. Az alsósoknál jól bevált módszer az illusztrált magyarázat, könnyebben megjegyzik a bibliai történeteket, ha közben egyszerű ábrákkal vázolom a táblán.

  Igyekszem változatossá és érdekessé tenni az órákat, hogy élményt adjon, szeressék ezt a tárgyat, megtapasztalják, hogy az Isten Országa öröm és béke a Szentlélekben. /vö.Róm, 14,17/. A kicsik szívesen harsognak mutogatással egybekapcsolt énekeket, és kifestőznek. A nagyoknál hittanos kvízeket, bibliai és egyéb társasjátékokat alkalmazunk. Számomra is meglepő felfedezés, hogy a játék tudatosan választva, tervezve milyen nagyszerűen használható eleme a nevelésnek, közösségépítésnek, és a fegyelmezésnek is.

  Ennek az iskolának a derűs, rugalmas légköre, humánus szellemisége jó közeget teremt a hittantanítás számára. Hiszen a hagyományőrzés, a kulturális és az egészséges nemzeti öntudat ápolása - ami itt annyira jellemző - összhangban van a keresztény értékrenddel is.

 

                                                                                                 Vadkerty Krisztina, hitoktató

 

 

                                               Természettudományok műhelye

 

A természetrajz, a matematika, a fizika, a kémia és a földrajz tantárgyak nem minden gyerek számára jelentik a kedvenc tanórákat. Ennek ellenére több tanulónk komolyan veszi a felkészülést ezekre a megmérettetésekre. Számos reáltantárgyú versenyen képviselték iskolánkat és öregbítették a jó hírnevét.

Az elmúlt években a már hagyományos versenyeken kívül gyermekeink megméretettek számunkra eddig kevésbé ismert diszciplínákon is. Az egyre színvonalasabb járási versenyeken is becsülettel megállták a helyüket, sőt pár ügyesebb tanulónk eljutott a kerületi és országos fordulókra is. Ezek a versenyek nem csak többlettudást és tapasztalatokat nyújtanak nebulóinknak, hanem sok esetben a számukra még ismeretlen város és vidék megismerését is jelenti. Bízom abban, hogy fiataljaink a több tudással felvértezve, megszerzett tapasztalattal a tarsolyukban, az életben is hasonló eredményességgel állják meg a helyüket.

Biológiai olimpiász (járási forduló): Balogh Patrik    2006/2007 – 1.hely                                                                                                                                              

                                                                                     2007/2008 – 3.hely

                                                                                     2008/2009 – 2.hely

                              (kerületi forduló)                           2008/2009 – 5.hely   

Felkészítő pedagógusok: Ing. Balogh Diana, Mgr. Mészáros Marián                                                                                                                         

Katedra természet- és környezetvédelmi verseny (országos döntő): 2008/2009 – 2.hely                

                /  Czanik Bálint, Balogh Patrik, Nagy Krisztián  összetételű csapat/

Felkészítő pedagógus: Mgr. Mészáros Marián                                                                                                                         

 

Matematikai olimpiász és pitagórasz (járási forduló): 2005/2006 – 3.hely

                                                                                      2006/2007 – 5.hely

                                                                                      2007/2008 – eredményes megoldók

 

Felkészítő pedagógus: Mgr. Baranyai Katalin                                                                                                                         

Geográfiai olimpiász (járási forduló): 2006/2007 – Czanik Mátyás – 2.hely

                                                                                  Czanik Bálint – 2.hely  

                                                             2007/2008 -                               7.hely

Felkészítő pedagógus: Mgr. Jurina Mária                                                                                                                        

Egészségügyi verseny (járási forduló): 2005/20006 – alsó tagozatos csapat – 3.hely

                                                                                      felső tagozatos csapat – 4.hely

                                                               2007/2008 – felső tagozatos csapat – 4.hely

                                                               2008/2009 – alsó tagozatos csapat – 3.hely

                                                                                      felső tagozatos csapat – 4.hely

Felkészítő pedagógus: Mgr. Mészáros Marián                                                                                                                        

                                                                                                           Mgr.  Mészáros Marián

 

 

Úti leírások, avagy utazásaink a Pázmány Péter Alapítvány támogatásával

 

     Ennek a cikknek a megírását azért tartom fontosnak, mert mindenki, akihez eljut, ötletet meríthet belőle, illetve kirándulásait tartalmasabbá teheti.

     Évek óta próbáljuk hasznosan felhasználni a PPA adta lehetőségeket, melyek diákjaink által nagyon kedveltek. Igyekszünk minden kirándulást úgy tartalommal megtölteni, hogy ne csak érdekes legyen, hanem magyarság tudatunk ápolását is szolgálja. Mindig azt tartjuk szem előtt, hogy egy jól megszervezett tanulmányi út többet ér, mint bármennyi történelem, vagy földrajz óra.

     Akkor a részletek:

2005 – 2 napos út

Hédervár –szállókastély, mezőgazdasági emlékszobor

Győr – történelmi nevezetességek, állatkert, élményfürdő

Pannonhalma - Apátság

2006 – 2 napos út

Sopron – a hűség városa: Tűztorony, Kecsketemplom, hűségszobor

Nagycenk – Széchenyi kastély, Széchenyi mauzóleum, Vonatmúzeum

Fertőd –Esterházy kastély

Fertőrákos – Barlangszínház, emlékmű a“ vasfüggöny“ megnyitására

Fertő-tó – strandolás, sétahajózás

2006 – 3 napos

Brhlovce – barlanglakások

Somoskő – vár, bazaltsípok

Fülek – vár

Domica – cseppkőbarlang

Betlér – kastély

Liptószentiván – gyógyforrás, fürdőzés

Hibe – Balassi Bálint sírhelye

Magas-Tátra – Csorba-tó, Poprádi-tó, Szimbolikus temető

2007 – 1 napos út

Budapest – Csodák palotája, Campona - Tropicarium, Parlament

2007 – 2 napos út

Várpalota – Trianoni múzeum

Székesfehérvár – Romkert, Országalma, állatkert

Balatoni bob

Tihany – Apátság

Kővágóörs - Kőtenger

Balatonederics – Afrika múzeum

Tapolca – Tavas barlang

Herend – Porcelán kiállítás, manufaktúra

2008 – 2 napos út

Székesfehérvár – Bory vár

Velencei - tó – Pákozdi csata emlékmű, park

Nadap – ősszintjelző pont

Sétahajózás

Vörösmarty ház

Agárd – Gárdonyi Géza szülőháza, strandolás a Velencei - tónál

2008 – 1 napos út

Visegrád – Vár, Visegrádi bob

Budapest – Bodies kiállítás, Uránia csillagvizsgáló

2009 – 2 napos út

Pusztavacs - Magyarország geometriai középpontja

Kecskemét – Városháza - harangjáték, Cifra palota, Szórakaténusz játékház, Zsinagóga -      

                        Michelangelo szobrainak másolatai

Lakitelek – Népfőiskola

Ópusztaszer – Feszty körkép

Bugac – Pusztamúzeum, lovasbemutató

 

Végezetül, ajánlom mindenki számára az internet adta lehetőségeket, mely segítségével pontosan, megtervezhető és megvalósítható egy tanulmányi út, vagy kirándulás.

                                                                                                                

                                                                                                                   Mgr.  Czanik Miklós

                         Szlovák nyelvi versenyek

 

Az alapiskola egy olyan intézmény, ahol az emberfia megtanulja többek között a betűvetést, az olvasást. Egy régi mondás szerint „Ahány nyelvet tudsz, annyiszor vagy ember” tanítjuk a szlovák nyelvet.

Ezen elv alapján iskolánk tanulói az anyanyelv oktatásán kívül teljes mértékben elsajátítják a szlovák nyelv tudását is. Járási fordulói

Bizonyítják ezt az elmúlt öt évben elért járási és kerületi versenyeken elért eredmények.

A „Dobré slovo” című verseny járási fordulójának diákjaink által elért helyezései:

2006.   Kulina Krisztina – II.hely                                                                                                                              2007.   Kulina Krisztina – III.hely                                                                                                                      2008.   Kulina Krisztina – III.hely                                                                                                             2009.   Sendrey Melinda – II.hely

Kulina Krisztina és Sendrey Melinda a kerületi versenyeken is példásan képviselték kis iskolánkat.

Meggyőződésem, hogy ezek a szlovák nyelvű versenyek igen hasznosak, és nagyban hozzájárulnak a szlovák nyelv oktatási színvonalának emeléséhez.

                                                                                                               Mgr. Szovics Zita

 

 

                       Örök szerelmünk, a labdarúgás

 

„Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”

                                                                                                 (Bill Shankly)

 

Amikor hét évvel ezelőtt a sors Szelőcére hozott, szembetűnő volt, hogy a sport és benne a futball is csak a testnevelés órákon működött. Futballrajongó lévén eltökélt szándékom volt, hogy ezen változtassak. Ezért már mindjárt az első évben labdarúgó szakkört indítottam, kezdetben még csak a felső tagozatosok számára. Minden lehetőséget megragadva bejelentkeztünk az év folyamán az összes focibajnokságra. Természetesen az első években még csak formálódott a csapat, így az eredmények még elmaradtak. De biztos voltam benne, hogy az áldozatos munka, amit a fiúk szívvel-lélekkel végeztek meghozza a gyümölcsét.

Amikor Fülöp Dániel igazgatóhelyettes, testnevelésszakos tanár átvette a helyi futballklub serdülő csapatának vezetését, akkor jó pár fiú rendszeresen részt vett az edzéseken és a bajnoki meccseken. Ehhez természetesen hozzájött a heti egy focikör is. A két tevékenység egymást kiegészítve lehetőséget nyújtott arra, hogy még több időt tölthessenek a gyerekek a szabadidejükben a pályán. Ez a tendencia a mai napig megmaradt.

 Az első két év után a nagyok mellé a kicsiknek is megnyílt a szakköri focizás lehetősége. Éltek is vele, szép számmal. Elmondhatom, hogy a kezdeti lelkesedés egy kicsit sem hagyott alább. Minden évben 25-30 fiú látogatja a labdarúgó szakkört, két csoportban.

Eme felbuzdulásból merítve kísérleti jelleggel 2009 nyarán egyhetes focitábort szerveztünk az iskolánk mögötti füves pályán. Nem csak a jelenlegi tanulóink, hanem a már egy-két éve kimaradt diákok is eljöhettek fejleszteni a tudásukat. A tábor iránti érdeklődés arról biztosított engem, hogy az idén is érdemes lesz megszerveznünk egy hasonló jellegű tevékenységet fiúk számára.

Pont öt évvel ezelőtt a deáki alapiskolának jutott először az eszébe, hogy focitornát szervezzen a járás magyar iskoláinak. Ehhez a kezdeményezéshez mi is lelkesen csatlakoztunk, és még abban az iskolaévben megszerveztük az I. Sókszelőcei Farsangi Focitornát. Az idén már ötödik alkalommal láttuk vendégül a deáki, zsigárdi és a vágsellyei iskola csapatait. Azért őket, mert ők kapcsolódtak be még a futballtornák rendezéséhez, így egész évben négy ilyen eseményen vehetünk részt. Nagyon jó mindig találkozni és figyelni hogyan fejlődnek a focitudásban a szemünk láttára a diákok. A sport által nyújtott élményeken kívül más hozadéka is van ezeknek a találkozóknak. A fiúk új környezettel ismerkednek meg, új barátokat szereznek, építve ezzel nem utolsó sorban a környék magyar alapiskoláival a jó kapcsolatot.

A fentiekben már említettem, hogy nagyon bíztam az elvetett mag kicsírázásában. Így is történt. A szorgalmas, önfeláldozó, verejtékkel teli munka eredményhez vezetett. Azok a fiúk, akik öt-hat éve kis túlzással még labdába sem tudtak rúgni, mára már félig kifejlett labdarúgók. Szerves részét képzik a községi serdülő csapatnak, sőt bizton állítom, a legjobb játékosai. Ezen felül van már olyan ifjú tehetség is köztük, aki a szelőcei ifi csapat oszlopos tagja.

            Az iskolánknak is szorgosan gyűjtögetik a szép sikereket. 2009-ben Dunaszerdahelyen részt vettünk a Szlovákiai Magyar Iskolák Kispályás Labdarúgó Bajnokságán, ahol az előkelő hatodik helyet értük el. Az említett járási tornák közül ebben az évben a deáki és a hazai rendezésű megmérettetést már magunk mögött tudhatjuk. Mindkét esetben hengerelt iskolánk fociválogatottja. Mindkét helyről a győztesnek járó kupával tértünk haza, ezen felül mindkétszer Nagy Krisztián személyében a mi játékosunk vitte el a gólkirályi címet. Ezek a sikerek önbizalmat adnak a még előttünk álló zsigárdi és vágsellyei csatározásokra.

Annak ellenére, hogy ebben az évben több kivételes képességű focipalánta is elhagyja az iskolát, bízom abban, hogy a jövőben is képesek leszünk megtartani a mára elért színvonalat a futballtudásunk tekintetében. Biztos vagyok benne, hogy még sok örömteli percet fognak ezek a fiúk okozni  nekünk, tanároknak és a labdarúgás szerelmeseinek egyaránt.

 

                                                                                                                               Mgr. Mészáros Marián